Gurmai Sándor hobbifotós vagyok. Eredeti szakmám gépészmérnök, lassan tíz éve dolgozom ezen a területen. A fotózás, mint hobbi gyerekkorom óta részese az életemnek. Igazán szenvedéllyé a lányom születése után vált. Nem akartam lemaradni egyetlen édes mozdulatáról sem, így a fényképezőgép mindennapos társam lett. Kezdetben csak a kislányomról készítettem babafotókat, később az elkészült képek látván barátok, ismerősök kerestek meg, hogy az ő családi fotóalbumjait is tegyem színesebbé képeimmel.


Munkáim során megtapasztaltam a gyermekek fotózása nagy türelmet és odafigyelést igényel, hiszen itt a csöppségeké a főszerep. Alkalmazkodni kell hozzájuk, ezért is szeretem őket saját illetve homogén környezetben fényképezni, ahol jól érzik magukat és a fotózás egyfajta játéknak tűnik. Fotózás előtt mindig szánok időt az ismerkedésre, az igények felmérésére és vidám, tapasztalt apukaként próbálok a fotóalanyaim szívébe férkőzni.

A kicsik mellett a felnőttek fotózása is nagy kihívás számomra, próbálom több perspektívából szemlélni, ábrázolni őket. Egy esküvői fotózás alkalmával pedig igyekszem a kreativitásomat megmutatni, a fotóim által visszaadni a párok számára oly fontos esemény legszebb, legmeghittebb pillanatait.

Ha tetszenek a képeim és te is szeretnél családodról egyedi hangulatú, ötletes képeket készíttetni, vagy úgy gondoljátok szívesen bízzátok rám magatokat a nagy napon, hogy megörökítsem legbensőségesebb pillanataitokat, akkor állok rendelkezésetekre.

2011. október 4., kedd

2011. szeptember 29., csütörtök

Tünde szülinapi meglepetése

Tündi azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy szeretne párjának szülinapi ajándékként egy fotósorozatot készíttetni magáról. A felkérésre természetesen igent mondtam, hiszen érdekel a portréfotózás és valóban ötletes ajándéknak találtam egy szép fotóalbumot.
A fotózás helyszíne Tündiék lakása volt. Az elhelyezkedésből adódóan a nappali elég sötét volt, ezért derítésre volt szükség, amit a két "villanjkörte" szettel oldottam meg. A másik helyszín a hálószoba volt. Itt akadt egy kis problémám. Ekkorára már besötétedett és annak érdekében, hogy titokban tartsuk a dolgot le kellett engedni a redőnyt. A fehér redőny visszaverte a vakuk fényét, ami minden képen meglátszódott és ezt nem kevés utómunkával sikerült csak eltüntetnem.
A képek retusálása után következett a nyomtatás. 20 db képet nyomtattam ki A5 - ös méretben, amik nagyon szépek lettek. Azért a papírképet nem pótolja semmi, sokkal szebb mint a monitoron.
Igazi feelingje van egy fotóalbum nézegetésének egy hideg téli estén. :)








2011. szeptember 15., csütörtök

Gyula

Egy szép tavaszi délután elindultunk Gyulára kicsit kiszabadulni a 4 fal közül. Tettünk egy szép sétát a vár körül, igazán kellemes idő volt. Ezt kihasználva készítettem Peráról egy-két felvételt, amit most megosztok veletek.








2011. június 4., szombat

Húsvét 2011

Az idei húsvét nagyon jól sikerült, nemcsak azért mert Szent Péter kegyes volt hozzánk, és szép napsütéses időt varácsolt, hanem mert itthon volt az egész család, és Nórika kapott egy élő nyuszit. Igaz csak a hétvégére, azzal a feltétellel, ha a nyuszi kibírja a szent ünnepet, vissza mehet a gazdájához, ha szomorúbb sorsra jut, ki kell fizetni. Hál' istennek az első verzió volt, így a nyuszi épségbe visszakerülhetett gazdájához. Na nem azért mintha nálunk rossz sora lett volna, répát kapott meg salátát, és hát játszottunk vele a fűben. Jó kis móka volt!
Íme a bizonyíték:


























2011. április 5., kedd

Valentin nap

Valentin nap alkalmából az alábbi fotók készültek.

2011. március 30., szerda

Petra

Ezek a képek még télen készültek, amikor a Nórika karácsonyi fotózására készültünk. Amíg aludt Nóci, mi előkészültünk mindennel, hogy ha felébred, már a lakásból átalakított fotóstúdió várja az én kis szupermodellemet. Aztán pik-pak készen lettünk, minden a helyén volt, és mivel még a fotóalanyunk békésen szundikált, addig Petra beugrott a helyére.





2011. március 3., csütörtök

Karácsony '10

Karácsony tájékán elterveztük, készítünk egyszem lánykánkról egy újabb fotósorozatot, hogy aztán kiválasztva a legszebbet, szép karácsonyi ajándékként átadhassuk szeretteinknek.
Ember tervez, Isten végez! Ahogy ezt szokták mondani. Ugyanis addig halogattuk a fotózást, hogy már csak egy hétvége maradt, amikor is Nórika beteg lett. Szegénykét kúrálgattuk, gyógyítgattuk, hogy legalább a fotózás erejéig jó színben tűnjön fel. A kis arcán nagyon látszódott, hogy jobban hasonlít egy frissen meszelt fehér falhoz, semmint egy egészséges pirosbozsgás bababőrre. Azért jó képek születtek.


Ezt a két képet karácsonyi üdvözlőnek szántuk. Ezzel a képpel kívántunk békés, boldog karácsonyt szeretteinknek.



Ezt a képet üvegeztettük be, és adtuk oda karácsonyi ajándékként. Nagy sikere volt!


Itt már az Angyalka bontogatja a karácsonyi ajándékokat!