Gurmai Sándor hobbifotós vagyok. Eredeti szakmám gépészmérnök, lassan tíz éve dolgozom ezen a területen. A fotózás, mint hobbi gyerekkorom óta részese az életemnek. Igazán szenvedéllyé a lányom születése után vált. Nem akartam lemaradni egyetlen édes mozdulatáról sem, így a fényképezőgép mindennapos társam lett. Kezdetben csak a kislányomról készítettem babafotókat, később az elkészült képek látván barátok, ismerősök kerestek meg, hogy az ő családi fotóalbumjait is tegyem színesebbé képeimmel.


Munkáim során megtapasztaltam a gyermekek fotózása nagy türelmet és odafigyelést igényel, hiszen itt a csöppségeké a főszerep. Alkalmazkodni kell hozzájuk, ezért is szeretem őket saját illetve homogén környezetben fényképezni, ahol jól érzik magukat és a fotózás egyfajta játéknak tűnik. Fotózás előtt mindig szánok időt az ismerkedésre, az igények felmérésére és vidám, tapasztalt apukaként próbálok a fotóalanyaim szívébe férkőzni.

A kicsik mellett a felnőttek fotózása is nagy kihívás számomra, próbálom több perspektívából szemlélni, ábrázolni őket. Egy esküvői fotózás alkalmával pedig igyekszem a kreativitásomat megmutatni, a fotóim által visszaadni a párok számára oly fontos esemény legszebb, legmeghittebb pillanatait.

Ha tetszenek a képeim és te is szeretnél családodról egyedi hangulatú, ötletes képeket készíttetni, vagy úgy gondoljátok szívesen bízzátok rám magatokat a nagy napon, hogy megörökítsem legbensőségesebb pillanataitokat, akkor állok rendelkezésetekre.

2010. január 20., szerda

Mikulás és karácsony


Rétságon

Az első Rékánál tett látogatásunk alkalmával készültek a képek. Örültem, hogy végre nem csak otthon tudunk fényképeket készíteni Nórikáról, hanem más közegben is. Végül találtunk a hálószobában egy falfelületet, a fürdőszobában pedig egy, a fotózás kedvéért kölcsönvehető rattan szennyeskosarat, aztán már csak Nórikán múlt minden!
A filmkocka keret a kedvencem.
Az alábbi képen kísérleteztem a trepni lemez háttérrel. Adtam a lemezre egy kis színt, így ilyen érdekes háttér lett belőle. Főként az tetszik benne, hogy a lemez lyukain látszódik a kép hátterének az eredeti színe.


2010. január 19., kedd

Kedvencek

Az alábbi képsorozat a kedvenc képeinkből áll össze, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Teljesen véletlenül készült ez a kép. Petra a tükör előtt ült és éppen hajat festetett. Nórika viszont úgy gondolta nem akar kimaradni eme női tevékenységből, és felkéredzkedett Petra ölébe. Aztán megtörtént a csoda... Felfedezte, hogy valaki van a tükörben, és ugyanazt csinálja, mint ő.
Nem lehetett kihagyni!
Tökéletes kép! Többször előfordult, hogy Nórika böfizés közben elaludt, és mindezt oly édesen tette, hogy muszáj volt egyszer megörökíteni! Megérte!

2010. január 18., hétfő

Nórika születése

“Mikor megszületik egy várva várt gyermek,
Az élet dolgai új értelmet nyernek.
Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban,
új fénnyel ragyognak a világra hárman.”

/Petra/

Ez a felvétel az első fürdetését örökítette meg. A csecsemőket gondozó nővér éppen mossa le a magzatmázat. Elvileg hozzátartozó nem lehetett volna jelen, de én besurrantam a nővér után így láthattam a mérését és a fürdetését is.

Nórika a pocaklakó

Nagyon örülök az alábbi képsorozatnak, ugyanis a szülés előtt 3 nappal készültek. Már régóta készültünk újabb fotókat csinálni, csakhát Petra terhesség vége felé már nem érezte úgy, hogy olyan fotogén lenne, ráadásul a fáradtság is egyre sűrűbben tört rá, na de mégis nekifogtunk. (és milyen jól tettük)

A képet a pelenkázóra helyezett fényképezővel készült, és infrás távkioldóval exponáltam. Néhány próbafelvétel után ez a kép készült. Sajnos vakut kellett használnom, mert kevés volt a fény a szobában, de azt hiszem a fotó értékéből azért nem veszített.







A képfeldolgozáshoz ez a kép adta a lendületet nekem, mert ez volt életem első montázsa és mindenkinek nagyon tetszett, ötletesnek találta. Rengeteg időm fekszik benne, mert mindkét képet külön - külön kellett retusálni és abból készítettem a montázst. Úgy gondolom, hogy megérte a fáradságot.




2010. január 14., csütörtök

Pár kép rólam és Nórikával együtt




Néhány kép a menyasszonyomról, Petráról

Ez a kép azért tetszik, mert az ég színe hasonló árnyalatú, mint a fürdőruhájának a színe.


Ezek a képek a 2008 nyarán készültek a Balatonon.

Petrával a kapcsolatunk kezdetén