Gurmai Sándor hobbifotós vagyok. Eredeti szakmám gépészmérnök, lassan tíz éve dolgozom ezen a területen. A fotózás, mint hobbi gyerekkorom óta részese az életemnek. Igazán szenvedéllyé a lányom születése után vált. Nem akartam lemaradni egyetlen édes mozdulatáról sem, így a fényképezőgép mindennapos társam lett. Kezdetben csak a kislányomról készítettem babafotókat, később az elkészült képek látván barátok, ismerősök kerestek meg, hogy az ő családi fotóalbumjait is tegyem színesebbé képeimmel.


Munkáim során megtapasztaltam a gyermekek fotózása nagy türelmet és odafigyelést igényel, hiszen itt a csöppségeké a főszerep. Alkalmazkodni kell hozzájuk, ezért is szeretem őket saját illetve homogén környezetben fényképezni, ahol jól érzik magukat és a fotózás egyfajta játéknak tűnik. Fotózás előtt mindig szánok időt az ismerkedésre, az igények felmérésére és vidám, tapasztalt apukaként próbálok a fotóalanyaim szívébe férkőzni.

A kicsik mellett a felnőttek fotózása is nagy kihívás számomra, próbálom több perspektívából szemlélni, ábrázolni őket. Egy esküvői fotózás alkalmával pedig igyekszem a kreativitásomat megmutatni, a fotóim által visszaadni a párok számára oly fontos esemény legszebb, legmeghittebb pillanatait.

Ha tetszenek a képeim és te is szeretnél családodról egyedi hangulatú, ötletes képeket készíttetni, vagy úgy gondoljátok szívesen bízzátok rám magatokat a nagy napon, hogy megörökítsem legbensőségesebb pillanataitokat, akkor állok rendelkezésetekre.

2011. március 30., szerda

Petra

Ezek a képek még télen készültek, amikor a Nórika karácsonyi fotózására készültünk. Amíg aludt Nóci, mi előkészültünk mindennel, hogy ha felébred, már a lakásból átalakított fotóstúdió várja az én kis szupermodellemet. Aztán pik-pak készen lettünk, minden a helyén volt, és mivel még a fotóalanyunk békésen szundikált, addig Petra beugrott a helyére.





2011. március 3., csütörtök

Karácsony '10

Karácsony tájékán elterveztük, készítünk egyszem lánykánkról egy újabb fotósorozatot, hogy aztán kiválasztva a legszebbet, szép karácsonyi ajándékként átadhassuk szeretteinknek.
Ember tervez, Isten végez! Ahogy ezt szokták mondani. Ugyanis addig halogattuk a fotózást, hogy már csak egy hétvége maradt, amikor is Nórika beteg lett. Szegénykét kúrálgattuk, gyógyítgattuk, hogy legalább a fotózás erejéig jó színben tűnjön fel. A kis arcán nagyon látszódott, hogy jobban hasonlít egy frissen meszelt fehér falhoz, semmint egy egészséges pirosbozsgás bababőrre. Azért jó képek születtek.


Ezt a két képet karácsonyi üdvözlőnek szántuk. Ezzel a képpel kívántunk békés, boldog karácsonyt szeretteinknek.



Ezt a képet üvegeztettük be, és adtuk oda karácsonyi ajándékként. Nagy sikere volt!


Itt már az Angyalka bontogatja a karácsonyi ajándékokat!