Gurmai Sándor hobbifotós vagyok. Eredeti szakmám gépészmérnök, lassan tíz éve dolgozom ezen a területen. A fotózás, mint hobbi gyerekkorom óta részese az életemnek. Igazán szenvedéllyé a lányom születése után vált. Nem akartam lemaradni egyetlen édes mozdulatáról sem, így a fényképezőgép mindennapos társam lett. Kezdetben csak a kislányomról készítettem babafotókat, később az elkészült képek látván barátok, ismerősök kerestek meg, hogy az ő családi fotóalbumjait is tegyem színesebbé képeimmel.


Munkáim során megtapasztaltam a gyermekek fotózása nagy türelmet és odafigyelést igényel, hiszen itt a csöppségeké a főszerep. Alkalmazkodni kell hozzájuk, ezért is szeretem őket saját illetve homogén környezetben fényképezni, ahol jól érzik magukat és a fotózás egyfajta játéknak tűnik. Fotózás előtt mindig szánok időt az ismerkedésre, az igények felmérésére és vidám, tapasztalt apukaként próbálok a fotóalanyaim szívébe férkőzni.

A kicsik mellett a felnőttek fotózása is nagy kihívás számomra, próbálom több perspektívából szemlélni, ábrázolni őket. Egy esküvői fotózás alkalmával pedig igyekszem a kreativitásomat megmutatni, a fotóim által visszaadni a párok számára oly fontos esemény legszebb, legmeghittebb pillanatait.

Ha tetszenek a képeim és te is szeretnél családodról egyedi hangulatú, ötletes képeket készíttetni, vagy úgy gondoljátok szívesen bízzátok rám magatokat a nagy napon, hogy megörökítsem legbensőségesebb pillanataitokat, akkor állok rendelkezésetekre.

2010. március 29., hétfő

Az élet csupa kacagás

Nórika mindig jókedvű, csupa mosoly állandóan, ez látszik is a legutóbb készült fotókon.Nem tudtam egyetlen olyan képet csinálni, amin csukva lenne Nórika szája. Csemeténket bizony nem zavarja a fényképezőgép, ő csak élvezte, ahogy anyukája bohóckodott, énekelt, játszott vele.
Ez a kép azért tetszik, mert itt olyan jó kis husisnak tűnik, (csak tűnik) valójában Nórika igazi kiscsajszi, a vonalaira nagyon ügyel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése